A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) működéséről írja le véleményét Trócsányi László igazságügyi miniszter a Figyelő legújabb számában. A miniszter szerint sok olyan jogtudós van, aki a strasbourgi bíróság döntéseit egyfajta Bibliának, iránytűnek tekinti, de a nemzeti alkotmánybíróságok, bíróságok, valamint jogvédő szervezetek is előszeretettel hivatkoznak a strasbourgi bíróság döntéseire.
Napjainkban jelentős európai országok politikusai és jogászai nyilatkoznak kritikai éllel. Az EJEB működését már nemcsak dicséret, hanem erős fenntartások is kísérik. Szerintük a bíróság már nem a minimum standard szabályok meghatározására törekszik, hanem – hatáskörén túlterjeszkedve – az emberi jogok olyan mértékű uniformizálására vállalkozik, amely nem veszi figyelembe a szubszidiaritást, az országok különböző történelmét és kulturális gyökereit, noha az ET tagjai között jelentős eltérések vannak. Az egyes államoknak más és más problémákra (terrorizmus, gazdasági válság, stb.) kell válas zt adniuk, a megoldási módozatok eltérőek lehetnek. Az uniformizálásnak tehát eleve korlátai vannak.
Magyarország is megtapasztalhatta a strasbourgi bíróság döntésével kapcsolatos anomáliákat. Az ún. vörös csillag viselésével kapcsolatos döntés nem értékelte megfelelően azt, hogy a rendszerváltozás előtt mit jelentett hazánkban a vörös csillag mint jelkép. A közelmúltban az ún. rokkantsági ügyben 9-8 szavazati aránnyal meghozott ítélet a tulajdonjogi várományt értékelte rendkívül kiterjesztő módon. E döntés szellemisége mintha szemben állna az Európai Unió bíróságának közelmúltbeli, a szociális juttatások korlátozását elismerő döntéseivel.
A menekültügyi kérdésekben pedig a bíróság joggyakorlata mintha nem venné figyelembe azt a migrációs nyomást, amellyel egyes államok napjainkban találkoznak. Arról, hogy a menekültügyi szabályozás és gyakorlat vonatkozásában egy adott ország biztonságos származási vagy tranzit-országnak minősíthető-e vagy sem, a bíróság megállapításai nem tekinthetők meggyőzőnek. Nehezen dönthető el, hogy adott esetben a bíróság jogvédő feladatoknak akar eleget tenni vagy valós bírói fórumként jár el.
A tisztességes eljárást a bíróság számon kéri a tagállamokon, ugyanakkor a strasbourgi bíróság döntésével szemben a Nagykamarájához benyújtott fellebbezés be nem fogadását a bíróságnak nem kell indokolnia. Az is problematikus, hogy a részes államoktól a strasbourgi bíróság elvárja a bírósági eljárások ésszerű időn belüli befejezését, ugyanakkor saját eljárása során nem tesz ennek eleget, amikor a kérelmek benyújtását követően évek telnek el a döntés meghozataláig.
Az EJEB működését érintő tartalmi és eljárási kritikákat kár lenne vita nélkül lesöpörni az asztalról. Az ET országait illetően az emberi jogok területén a minimum standardok meghatározása hasznos és támogatandó, visszalépés lenne, ha nem becsülnénk meg az eredményeket. A túlzott uniformizálást azonban nem lehet támogatni.
Dialógusra van szükség. A dialógusra sor kerülhet a tagállam kormányzati szervei és a Bíróság, illetve az ET illetékes szervei között. De szükség van a bírók közötti dialógusra is. Az egyik irányba ma már „kiválóan” működik: a nemzeti bíróságok döntéseik alátámasztására előszeretettel- sokszor kényelmi okokból – parttalanul hivatkoznak a strasbourgi bíróság gyakorlatára. Ugyanakkor szükség lenne a másik irányra is: a döntéseiket nemzeti jogrendszerüket szem előtt tartva meghozó tagállami bírók precedens értékű döntéseikkel „üzenhetnének” az európai bírói fóru moknak. Az európai jogi rend ugyanis nem hierarchikus, miután nincs egy egységes európai szuperállam. Az európai bírói fórumoknak is figyelembe kellene venniük a nemzeti bíróságok jogfejlesztő gyakorlatát és az egyes országok történeti, kulturális vagy más – akár gazdasági, akár biztonsági – szempontjain alapuló jogalkotását.
