A végrehajtás intézményét minden történeti időszakban az eredményesség, a hatékonyság mutatóin keresztül jellemezték. A polgári átalakulás, a szinguláris vagyoni végrehajtás kialakulása óta a jogalkotó számára az adós, illetve a hitelezővédelem határpontjainak, mérföldköveinek a kijelölése jelent kiemelt feladatot a társadalom és a gazdaság változó igényeihez igazodva.
Magyarországon a ’rendszerváltás’ után megszületett az 1994. évi LIII. törvény a bírósági végrehajtásról, amely teljes egészében új alapokat teremtett a bírósági végrehajtás teljes vertikális és horizontális vetületére nézve. Az 1994. év óta a Vht. több mint 90 alkalommal módosult kisebb-nagyobb mértékben. A Vht. az eredeti formájában nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem tudta megnövelni kellő mértékben a bírósági végrehajtás hatékonyságát, így átfogó jellegű módosítások is szükségessé váltak. Az első novelláris jellegű módosítást a 2000. évi CXXXVI. törvény, a másodikat a 2008. évi XXXIX. törvény, a harmadikat pedig a 2011. évi CLXXX törvény jelentette. A módosítások a bírósági végrehajtási eljárások eredményességét és hatékonyságát kívánták elsősorban megnövelni.
A Szerző a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola doktorandusz hallgatója.
