Nem lesz működőképes az előírt október 8-i határidőig a kamionok számára előkészített európai egységes útdíjfizetési rendszer (EETS) – állapította meg az Európai Bizottság a legfrissebb jelentésében, amely szerint a testület kötelezettségszegési eljárást kezdeményez majd azon tagországok ellen, amelyek nem tettek eleget a 2004-ben hozott uniós jogszabály végrehajtásának.
Az Európai Bizottság által pénteken elfogadott jelentés szerint nem fog felállni az egységes európai útdíjfizetési rendszer október 8-ig. Egy 2004-ben hozott uniós jogszabály szerint a nehézgépjárművek számára már jövő hónaptól rendelkezésre kellene állnia egy olyan díjfizetési mechanizmusnak, amely jelentősen megkönnyítené a fuvarozók számára, hogy használhassák az európai gyorsforgalmi utakat.
A testület szerint a késlekedésnek több oka is van: egyrészt az érintettek nem kommunikáltak egymással a kívánt mértékben; a legtöbb tagországnak nyolc év sem volt elegendő, hogy törvényt alkosson a 2004-es uniós jogszabályról; csúsznak a rendszer működtetéséhez szükséges infrastrukturális beruházások; emellett hiányoznak a rendszer teszteléséhez szükséges források is.
Az erről szóló uniós irányelv kötelezi a tagállamokat arra, hogy az előírt határidőre (nehézgépjárművek esetén 2012. október 8., a többi járműkategória számára 2014 október) fedje fel a lehetséges EETS-szolgáltatók számára a tagországi útdíjfizetési rendszer működését annak érdekében, hogy ezek a vállalkozások megteremthessék az átjárhatóságot a tagállamok rendszerei között.
A cél az, hogy például egy kamionosnak, aki Lisszabonból Bukarestbe szeretne jutni, ne kelljen hosszú órákat eltöltenie minden határon azért, hogy megvehesse a mindenhol szükséges „matricát”. A jelenlegi rendszerben egy fuvarozónak minden adott ország autópálya-üzemeltetőjével külön szerződésben kell állnia, és annyi vevőberendezéssel kell rendelkeznie, ahány országon csak át szeretne haladni. Az EETS lényege, hogy egyetlen szerződés és egyetlen vevőegység elegendő lenne ahhoz, hogy az EETS-ben részt vevő országokon belül szabadon utazhasson a gépjármű-vezető, természetesen az érintett országokban érvényes útdíjk elektronikus megfizetése után.
A Bizottság most arra kéri a tagállamokat, hogy elsőként regionális szinten telepítsék az EETS-rendszerhez szükséges berendezéseket.