Sarkalatos törvény biztosít védelmet a nemzeti vagyonnak december 31-től; a jogszabály értelmében a jövőben vagyonkezelői feladatot csak az állam és a helyi önkormányzatok, intézményeik, valamint a 100 százalékos tulajdonukban álló gazdálkodó szervezetek végezhetnek. A december 23-án elfogadott jogszabály teremti meg az alapját annak, hogy az önkormányzatok eddigi közfeladataikkal együtt vagyont is átadhassanak az államnak.
A jogszabályra a január 1-jén hatályba lépő alaptörvény miatt volt szükség. Az alaptörvény ugyanis kinyilvánítja, hogy a nemzeti vagyon megőrzésének, védelmének és a nemzeti vagyonnal való felelős gazdálkodásnak a követelményeit sarkalatos törvénynek kell meghatároznia.
Az új törvény szerint a nemzeti vagyoni körbe az állam és a helyi önkormányzatok vagyona tartozik. Az adott nemzeti vagyon a jövőben a közfeladatok ellátásával együtt telepíthető állami vagy önkormányzati tulajdonba. A törvény tehát a nemzeti vagyon elsődleges rendeltetéseként a közfeladatok ellátásának biztosítását határozza meg.
A jogszabály – indoklása szerint – véget akar vetni az intézményesített vagyonfelélés eddigi gyakorlatának, és a köz érdekében hosszú távú, általános védelmet kíván biztosítani a nemzeti vagyonnak.
A törvény szerint a nemzeti vagyon körébe tartoznak egyebek között az állam vagy a helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló dolgok, pénzügyi eszközök, társasági részesedések, vagyoni értékkel rendelkező jogosultságok, a légtér, az üvegházhatású gázok különböző kibocsátási egységei, a felszín alatti ásványkincsek és a felszín alatti vizek. Ide sorolja a törvény az állami fenntartású közgyűjteményeket, a régészeti leleteket és a nemzeti adatvagyont. Nevesítve az állami vagyon körébe tartozik a Szent Korona és az Országház is.
A nemzeti vagyont annak védelme és a “célszerű gazdálkodás” érdekében a törvény négy kategóriába sorolja.
- Az első, a legszigorúbban védett nemzeti vagyoni kör a kizárólagos állami és önkormányzati tulajdon, amely forgalomképtelen, tehát nem adható el, nem terhelhető le, és nem is osztható fel. Ebbe a – törvény mellékletében is rögzített – körbe tartoznak például a magyarországi tavak, folyók, patakok, holtágak, mellékágak és azok medre, valamint vízi létesítmények, továbbá az állam kizárólagos tulajdonában álló országos törzshálózati vasúti pályák.
- A következő kategóriába a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyont sorolták, ezek között (részben vagy egészben) állami tulajdonban álló társaságok, továbbá vagyonelemek, műemlékek vannak. A felsorolásban ezek között szerepel a Sándor-palota, a Királyi Palota, a Rudas fürdő, az Egyetemi Könyvtár, a Pesti Vigadó, a Magyar Állami Operaház, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Citadella, a Műegyetem épületei, a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok. A törvény szerint ezek a vagyonelemek sem idegeníthetők el, nem terhelhetőek meg, a hasznosításuk szabályozása azonban kevésbé szigorú.
- A nemzeti vagyon harmadik kategóriája a korlátozottan forgalomképes vagyoni kör. Az ide tartozó vagyonelemek eladhatók, megterhelhetők, de csak törvényben vagy önkormányzati rendeletben meghatározott feltételek szerint, ami általában valamilyen hatóság, vagy egyéb szerv előzetes jóváhagyását jelenti.
- A negyedik vagyoni csoportba az üzleti vagyon tartozik, amely engedély nélkül elidegeníthető, hasznosítható, tehát a piaci forgalom része.
A szabályozás alapelvei közé tartozik, hogy a nemzeti vagyon közérdeket szolgál, “közös szükségletet elégít ki”, legfőbb rendeltetése szerint pedig a közfeladatok ellátását biztosítja. A nemzeti vagyonnal való gazdálkodás célja a természeti erőforrások megóvása, a nemzeti értékek megőrzése és méltó hasznosítása, a jövő nemzedéke szükségleteinek figyelembe vételével.
A nemzeti vagyon átruházására, hasznosítására vonatkozó szerződés kizárólag olyan szervezettel köthető, amelynek tulajdonosi szerkezete, szervezete, tevékenysége átlátható. Ez lényegében kizárja az off-shore cégeket a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás köréből.
A tervezet meghatározza azt a kört, amelynek a számára a nemzeti vagyon kezelésbe adható. A korábbi szabályozáshoz képest jelentős mértékben szűkül a nemzeti vagyon kezelésére jogosultak köre; az állam és a helyi önkormányzat szerveire, intézményeire, valamint ezek 100 százalékos tulajdonában álló gazdálkodó szervezetekre korlátozódik. Erre azért van szükség az indoklás szerint, mert a vagyonkezelői jog rendkívül széles körű, “kvázi tulajdonosi jogkört” jelent.
A törvény rögzíti azt is, hogy nemzeti vagyon tulajdonjoga térítésmentesen átruházható a közfeladatok ellátójára az állam és a helyi önkormányzat között. Lényegében ez teremti meg a lehetőségét annak, hogy az önkormányzatok oktatási, egészségügyi, szociális feladataikkal együtt vagyont is átadhassanak az államnak.
A nemzeti vagyonról szóló törvény az önkormányzati ingatlanok értékesítésekor az államnak elővásárlási jogot biztosít.
