A 2010 óta folyó alkotmányozást az alkotmányjogász-szakma folyamatosan „szemmel tartja”. A legutóbbi konferenciára február 4-én került sor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán. A rendezvény egyik szervezője Jakab András volt, aki az új Alkotmányra vonatkozó magántervezetet is jegyez.
Konferencia az alkotmányozásról
2011. február 4-én, pénteken rendezetek konferenciát a jelenleg zajló alkotmányozásról a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara és a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara alkotmányjogi tanszékei. A hazai alkotmányjogász szakma zömét megmozgató eseményen több, mint 60 előadás hangozott el hét szekcióban: Alkotmányos alapértékek, szuverenitás, szimbólumok; Jogforrástan; Bíróságok, ügyészség, alkotmánybíráskodás, országgyűlési biztosok; Alapjogok; Kormányzati rendszer, önkormányzatok; Gazdasági alkotmány; Választások és népszavazás. A konferenciát egy plenáris előadás nyitotta, ahol is Schanda Balázs (aki a PPKE JÁK dékánja) házigazdaként tartott köszöntőt, Chronowski Nóra az európai és a hazai alapjogi standardokról, tovább Csink Lóránt a jogállam alternatívájáról beszélt. A konferencia igen széles repertoárjából kiemelkedtek az új Alkotmány preambulumával, a felmerült államszervezeti változások hatásainak latolgatásával, valamint a választási és népszavazási rendszer átalakításával kapcsolatos előadások. A tudományos „brainstorming” alkalmat adott arra is, hogy eddig kevéssé központi kérdések is az alkotmányozással kapcsolatos viták homlokterébe kerüljenek: ilyen volt például a gazdasági alkotmányosság, az új Alkotmány gazdasági, gazdaságpolitikai fejezetének kérdése. A hazai alkotmányjogi, alkotmánytani szakma képviselőin túl természetesen részt vettek „hivatalos” személyek, közjogi méltóságok is a konferencián: így Jóri András az adatvédelmi biztosi intézmény megújításáról, Lévay Miklós alkotmánybíró pedig a büntetőhatalom lehetséges alkotmányos korlátairól tartott előadást. A konferencia előadóin túl, a nézők között is számos hivatali (főként az országgyűlési biztosok hivatalából érkező) szakember foglalt helyet. Mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy a konferencia szakmai hozadéka, a megvitatott tárgykörök ne csupán az egyetemek falai között váltson ki visszhangot, hanem eljusson az alkotmányozás politikai-szakmai döntéshozóihoz is.
Magántervezet: a teljes társadalom számára kell alkotmányozni
Azt, hogy az alkotmányjogászok nem csupán „követni” akarják az alkotmányozás folyamatát az is bizonyítja, hogy a fenti konferencia egyik társszervezője Jakab András nemrég egy magántervezetet is összeállított az új Alkotmányra vonatkozóan. A tervezet a következő célkitűzéssel íródott: „Hivatalos (minisztériumi) szövegezés érdemben, a pontos és világos politikai paraméterek hiányában jelenleg nem lehetséges. Ezért a megfelelő szövegminőségű új alaptörvény érdekében a hagyományos kodifikációs eljárásokon kívülről kell egy, a demokratikus és jogállami alapelveknek megfelelő szakértői szövegjavaslatot letenni az asztalra, amelyet aztán a politikusok a választókkal szembeni felelősségük tudatában és a lelkiismeretük szerint használhatnak fel vagy hagyhatnak figyelmen kívül. A jelen magántervezet… ezt a szerepet igyekszik betölteni.”
A magántervezet fogalma – ahogyan Jakab András is utal erre – nem ismeretlen alkotmányjogász körökben. A korábbi évekből a Sajó András, Pokol Béla által jegyezett anyagok emelhetők ki, de előfordult olyan is, hogy egy tudományos kutatócsoport készített hasonló jellegű iratot (pl. az MTA Jogtudományi Intézet keretében készült, Bragyova András nevéhez köthető Az új alkotmány egy koncepciója című anyag).
A Jakab-féle magántervezet egyik vezérlő gondolata – amiből aztán számos más is levezethető – az, hogy jogi értelemben nincs alkotmányozási kényszer, persze ez nem változtat azon, hogy politikai-szimbolikus újrakezdés valóban elképzelhető, s ehhez társulhat is egy új alaptörvény. Mindazonáltal Jakab szerint „akkor érdemes a szövegen változtatni, ha ezt a kialakult joggyakorlatot akarjuk valamilyen módon (dogmatikailag vagy politikai következményeit illetően) átalakítani.” Éppen azért a magántervezet szerzője akként érvel, hogy megdönthető vélelem szól a hatályos alkotmányszöveg mellett.
A tervezet szerint az alkotmányozás nem „lóghat a levegőben”, s nem csak a korábbi hazai anyagokra, hanem a nemzetközi tapasztalatokra, receptekre is támaszkodni kell: „Egy üres papírlapot elővéve nekikezdeni alkotmányírásnak – az előzmények, tapasztalatok és minták igénybevétele nélkül – reménytelen vállalkozás.” Az egyes alkotmányos intézmények sajátos tanulási időszakot igényelnek, s adott esetben súlyos társadalmi költségekkel is járnak. Ennek kapcsán felveti Jakab András, hogy el kell kerülni azt, hogy ezeket a költségeket mi még egyszer megfizessük.
A tervezet egészén végigvonul az a szemlélet, hogy mivel a körülmények adottak (az alkotmányozás folyamatát illetően szigorú menetrendben érdekeltek a kormánypártok, s ez azt eredményezi, hogy a szakmai és közéleti diskurzus nem képes mindent a megfelelő alapossággal „megrágni”) ezért a magántervezetnek egy kockázatminimalizáló attitűdöt kell képviselnie, amely a kellő óvatosságban és a kísérletezésektől való mentességben ragadható meg. Jakab szerint „[e]gy felelős alkotmányjogásznak ezért kötelessége felébreszteni a veszélyérzetet a politikusokban az alkotmányozással kapcsolatban”.
Az alkotmányozás eddigi folyamatával kapcsolatban a Jakab-tervezet megjegyezi, hogy a mostani kormánypártoknak az új Alkotmány kialakítása során mindenképp számolniuk kell azzal, hogy egyszer majd elveszíthetik nem csak a kétharmadukat, hanem magát a kormányrudat is. Ezért a készülő Alkotmánynak lehetővé kell tennie az egyszerű többséggel való kormányzást és biztosítania kell az ellenzéki jogokat. Jakab szerint ebben fontos faktor a kétharmados törvények számának csökkentése, ez lehet a mindenkori kormányozhatóság záloga. A tervezet azt javasolja, hogy csupán az állampolgársági törvény, az alkotmánybírósági törvény, valamint a választási eljárásról szóló törvény és az EU-csatlakozási törvény legyen kétharmados rangban.
Jakab András a kormányzati körökben mostanság népszerű (egyébként a szerző egyetemi kollégájához, Varga Zs. Andráshoz kötődő) magalkotmány-koncepció kapcsán azt hangsúlyozza, hogy bármilyen jelentést is tulajdonítunk ezen elképzelésnek, támogatni nem lehet. A tervezet követi az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság koncepciójában megfogalmazott azon iránymutatást, hogy csak a legfontosabb, kiemelkedő jelentőségű rendelkezések kerüljenek a szövegbe, ugyanakkor azt is kijelenti: a „hatályos szöveg azonban már eleve Európa egyik legrövidebb alkotmánya, azt értelmesen tovább rövidíteni aligha lehet érdemben.”
A tervezet maximálisan igyekszik azt az elvet követni, hogy az új Alkotmány a teljes társadalom számára készül, s ezért „kerülni kell a nem-kormánypárti szavazók irritálását olyan új (világnézeti) kitételek bevezetésével, amelyek miatt az új Alkotmány akár valamiféle negatív szimbólummá válhat.”
A tervezet szerint a (preambulumot is beleértve) 124 jelenleg hatályos paragrafusból 81 módosulna vagy beépülne egy másik paragrafusba (illetve rövidítve összevonásra kerül egy másikkal), 32 lenne változatlan, 12 kerülne törlésre. 12 paragrafus teljesen új a szövegezést kapna. Összességében a jövőben 124 helyett (a rövidítésekből fakadó összevonások, illetve a törlések miatt) 116 paragrafusból állna az Alkotmány.
A magántervezet szakmai, szabályozási részleteiről, s a javasolt kodifikációs irányokról hamarosan megkérdezzük a szerzőt, Jakab Andrást.
