Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés („tész”) az alkotmányozási konzultációban – a Helsinki Bizottság a populista megközelítés veszélyére figyelmeztet.
Vannak, akik azt javasolják, hogy Magyarország új alkotmánya tegye lehetővé a bíróságok számára a halálbüntetés kiszabását. Ön mit gondol? Olyanok is vannak, akik azt szeretnék, ha megszűnne az állampolgárok adófizetési kötelezettsége. Ön szerint? Mások úgy gondolják, hogy a politikusokra költeni fölösleges, mert semmi haszna nincs belőlük az országnak. Önnek mi a véleménye?
Számos olyan, a fentiekhez hasonló kérdést tudnánk megfogalmazni, amelyre a közvélemény jelentős része (a halálbüntetés esetében a felnőttkorú lakosság közel kétharmada) igennel felelne, azonban az új Alkotmányban a vonatkozó szabályozás mégsem a többségi akartnak megfelelően fog alakulni.
Tartunk tőle, hogy nem így lesz azzal a kérdéssel kapcsolatban, amelyet az Alkotmányról folytatott „Nemzeti Konzultáció” keretében a nemzeti konzultációs testület kíván feltenni a választókorú állampolgároknak: „„Vannak, akik azt javasolják, hogy Magyarország új alkotmánya tegye lehetővé a bíróságok számára a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását a kiemelt súlyosságú bűncselekmények esetében. Ön mit gondol?”
Kérjük, hogy kizárólag azok feleljenek erre a kérdésre, akik tudják, mi a különbség a tényleges és a nem tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés között. Nem biztos ugyanis, hogy minden választó tisztában van azzal, hogy az sem szabadul automatikusan, akit nem tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélnek. Ilyen esetekben ugyanis az ítéletben megjelölik a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját, és a meghatározott idő (20-30 év, vagy akár több) eltelte után egy bíró a büntetés-végrehajtási intézet véleménye, valamint az eredeti ügy iratainak alapján, az elítélt személyes meghallgatását követően dönt arról, hogy az elítélt feltételesen szabadulhat, vagy továbbra is fegyházban kell maradnia. Olyan elítélt is maradhat tehát élete végégig bv-intézetben, akit nem tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélnek. A szabadulás ilyenkor is csak lehetőséget jelent és nem alanyi jogot. Ha elhisszük, hogy a bíró megfelelően képes dönteni a büntetés kiszabásakor, miért nem hisszük el, hogy egy másik bíró 20 vagy 30 év múlva szintén jó döntést hozhat?
És még néhány megfontolandó érv a „tész” ellen, azoknak, akik felkészülten kívánnak válaszolni a nemzeti konzultációs testület kérdésére:
1. Az EU tagállamok közül hazánkon kívül csak Angliában van lehetőség tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására;
2. A bv-intézetek és állomány számára rendkívüli nehézséget és biztonsági kockázatot jelent olyan elítéltek kezelése, akiket tényleges életfogytig tartó szabadságvesztére ítéltek s így semmi veszíteni valójuk nincs, semmivel nem motiválhatók;
3. A bv-szervezet egészségügyi rendszere számára kiemelt terhet, az adófizetőknek számottevő többletkiadást fog jelenteni az idős, beteg „tész”-esek egészségügyi ellátása, folyamatos gondozása büntetésük utolsó fázisában.
Mindezekre tekintettel a Helsinki Bizottság jelzi: ahogy a halálbüntetés kérdésének, úgy a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés problémájának alkotmányos rendezését sem tartja elfogadhatónak „közvéleménykutatási” alapon.
