Meglepetéssel, ugyanakkor örömmel olvastuk a Médiatanácsnak és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) a január 14-i tüntetés kiáltványára válaszul írt közleményét. Meglepetéssel, mert magától a jogalkalmazótól kaptunk nyilvánvaló bizonyítékot arra, hogy a médiatörvény nagyon súlyos jogértelmezési csapdákat rejt.
Örömünk annak köszönhető, hogy miután a leírtak alapján a jogalkalmazó is hitet tett a sajtószabadság mellett, minden bizonnyal a tüntetők mellé áll, és támogatja, sőt remélhetőleg maga kezdeményezi a törvény visszavonását. A Médiatanács és az NMHH állításait a törvény szövege alapján a következőkkel cáfoljuk.
1. A Médiatanács és az NMHH állítása: Az újságírók bizalmas forrásainak felfedéséről, a szerkesztőségek dokumentumainak és adatainak megismeréséről szóló passzusok sem az NMHH-ra, sem a Médiatanácsra nem vonatkoznak.
Válaszunk: Nem igaz, hogy a szabályozás nem teszi lehetővé a Médiatanácsnak, hogy megismerje az újságírók információforrásait, illetve megismerjen bármely más, a szerkesztőségek birtokában lévő bizalmas információt. Ez következik egyrészt a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 6. § (3) bekezdéséből: „Bíróság vagy hatóság – a nemzetbiztonság és a közrend védelme vagy bűncselekmények elkövetésének felderítése vagy megelőzése érdekében – kivételesen indokolt esetben az információforrás felfedésére kötelezheti a médiatartalom-szolgáltatót, valamint a vele munkaviszonyban vagy más, munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személyt.” Másrészt következik abból, hogy a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 182. § és 184. § egyértelműen kimondják, hogy a Médiatanács „hatóság”, amely így – a meghatározatlan tartalmú „közrend” védelmében – kötelezheti az orgánumokat és az újságírókat az információforrások felfedésére.
Ugyanez a jogszabály tartalmaz olyan rendelkezést is, amelynek alapján a Médiatanács megismerheti az újságírók információit, jegyzeteit, nem közölt vagy nem közlésre szánt dokumentumait is, eközben is megismerheti az információforrásokat. A törvény 155. § (2) szerint: a „Hatóság jogosult a médiaszolgáltatással, sajtótermék kiadásával, illetve műsorterjesztéssel kapcsolatos – akár törvény által védett titkot is magában foglaló – adatot tartalmazó valamennyi eszközt, iratot, dokumentumot megtekinteni, megvizsgálni, azokról másolatot, kivonatot készíteni.” A Médiatanács ilyen intézkedései nincsenek bírósági határozathoz kötve, és az adatszolgáltatás megtagadásának esetére a törvény eljárási bírságot helyez kilátásba.
Mindemellett a Médiatanács „különösen indokolt esetben a tényállás tisztázása érdekében az ügyfélen és az eljárás egyéb résztvevőjén kívül más személyt vagy szervezetet is adatszolgáltatásra, bizonyítási eszközök átadására kötelezhet” (155. § (4)), „egyedi hatósági eljárásainak iratait, adatait, dokumentumait, illetve egyéb bizonyítási eszközeit – kivételesen indokolt esetben – más eljárásaiban is felhasználhatja, amennyiben az ügyfelek eljárási terheinek csökkentése vagy a megfelelő, illetve hatékony jogérvényesítés ezt szükségessé teszi” (155. § (8)). A „kivételesen indokolt eset” feltétel sem állít érdemi korlátot a hatóság elé, ugyanis ennek mérlegelése is a Médiatanács kizárólagos kompetenciája.
Mindezt egy további rendelkezés is kiegészíti. A törvény 175. § (1) bekezdése szerint: „A Hatóság felhívhatja az e törvény hatálya alá tartozó médiaszolgáltatókat, sajtótermékek kiadóit, kiegészítő médiaszolgáltatást nyújtókat és műsorterjesztőket minden olyan adat szolgáltatására, amely a Hatóság e törvényben meghatározott hatósági hatáskörébe utalt feladatok ellátásához elengedhetetlenül szükséges, kivételesen abban az esetben is, ha az törvény által védett titoknak minősül.” Az adatszolgáltatás megtagadása ötvenmillió forint bírság kiszabását vonhatja maga után.
2. A Médiatanács és az NMHH állítása: A bírságok nem önkényesek, hiszen a Médiatanács bírságot csak a bírósággal együtt érvényesíthet, ráadásul a büntetésnek az arányosság, az egyenlő elbánás és a fokozatosság elvének kell megfelelnie.
Válaszunk: Az önkényesség elkerülésére egyelőre sajnos a Médiatanács és az NMHH sajtóközleménye az egyedüli garancia, ez a törvény szövegéből egyáltalán nem következik. A jogszabály valóban tartalmaz ugyan olyan puha megkötéseket, mint a fokozatosság elve és az arányosság, de ebből egyáltalán nem következik, hogy a Médiatanács nem lehetetlenítheti el az egyes orgánumokat.
A részletszabályok ugyanis kidolgozatlanok és pontatlanok. Rosszul van definiálva az ismételt jogsértés fogalma, mert nem veszi figyelembe az egyes jogsértések között eltelt időt (187. § (2)). Ebből akár az is következhet, hogy két olyan reklámidő-túllépés is ismételt jogsértésnek minősül, amelyek között évek teltek el. Egyáltalán nincs definiálva a súlyos jogsértés. A jogszabály a szankciók mértékét nem köti a vállalkozás gazdasági teljesítőképességéhez (pl. árbevétel-arányos felső korláttal vagy egyéb módon), így semmilyen garancia sincsen arra, hogy a szankció nem lehetetleníti el az adott orgánumot. A szankciók mértéke nyilvánvalóan alkalmas erre, a huszonötmilliós felső bírsághatárba beleférnek olyan büntetések, amelyek egyértelműen alkalmasak bármely nyomtatott vagy online sajtótermék megszüntetésére.
3. A Médiatanács és az NMHH állítása: A Közszolgálati Kódex kialakításába a Médiatanács bevonja a társadalmi és szakmai szervezeteket, a törvény pedig garantálja, hogy az elkészült kódexet csakis a legjelentősebb szakmai, civil- és egyházi szervezeteket tömörítő Közszolgálati Testület módosíthatja.
Válaszunk: Az állítás első felének tételesen ellentmond a törvény, a másik felére pedig semmilyen garanciát sem látunk. A közszolgálati média befolyásolására tehát a „köznek” alig lesz valamilyen lehetősége, a kormánypárti többségnek viszont annál több jogosítvány kínálkozik. Nézzük a részleteket, ismét a törvény szövege alapján!
Az állítás első részére vonatkozóan a törvény (95. § (2)) egyértelműen kimondja, hogy a Közszolgálati Kódexet első alkalommal a Médiatanács határozza meg, a jogszabályban semmilyen előírás sincs arra, hogy a folyamatba a tanácsnak be kell vonnia a szakmai szervezeteket, sőt még csak meg sem kell hallgatnia a Közszolgálati Testületet. E testület csak a Kódex módosítására jogosult, ráadásul úgy, hogy munkájában nem vesznek részt szakmai és emberi jogi szervezetek. A módosításhoz amúgy is szükséges a többségében kormánypárti delegáltakból álló Közszolgálati Kuratórium egyetértése is, a civil szféra bevonása tehát csak látszat. A törvény a Kódex rendszeres felülvizsgálatát nem írja elő, így nincs garancia arra, hogy az első alkalommal elfogadott Kódex valaha is módosulhat.
A Médiatanács, illetve elnöke ezen túlmenően is példátlan jogosítványokkal rendelkezik a közszolgálati média működtetésében. Az elnök javaslatára a Médiatanács jelöli – pályáztatás nélkül – a közszolgálati részvénytársaságok vezérigazgatóit (102. §). A Médiatanács küldi az elnököt és az egyik tagot a Közszolgálati Kuratóriumba – amely a vezérigazgatók kinevezéséről és adott esetben visszahívásáról dönt –, így éppen ezzel biztosítja a kuratóriumban az egyértelmű kormánypárti többséget. A Médiatanács elnöke jelöli és hívja vissza a közmédia vagyona, munkavállalói és archívuma fölött rendelkező Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatóját is (136. §). A közmédia finanszírozásáról döntő Közszolgálati Költségvetési Tanácsban pedig nemhogy a Közszolgálati Testület, de már a Közszolgálati Kuratórium sem kap képviseletet (108. §).
Végül: A Médiatanács és az NMHH a közleményben kiáll a szólás, a vélemény és a sajtó szabadsága mellett. Készséggel elhisszük, hogy így is gondolják. Mi sem a Médiatanáccsal és az NMHH-val szeretnénk jogértelmezési vitába bonyolódni, hiszen nem csupán egyes paragrafusokkal, hanem az egész törvénnyel van baj. Az egyes kifogásolt paragrafusok ugyan – mint ez a vita is bizonyítja – önmagukban is súlyos visszaélésekre adnak lehetőséget, nagyobb baj azonban, hogy ez a törvény mind szövegében, mind szellemiségében súlyosan korlátozza a szabadságjogokat. Ha a Médiatanács és az NMHH tagjai tényleg komolyan gondolják a szólás, a vélemény és a sajtó szabadsága melletti kiállásukat, akkor támogatják a törvény visszavonását.
Szól a Rádió Facebook-csoport, 2011. január 15.
