Büntetőjoggal a holokauszttagadás ellen?

A gyűlöletbeszéd elleni polgári és büntető jogi fellépés újabb felvonásához érkezett: a jogalkotó a holokauszttagadás büntetendőnek nyilvánította. Az államfő aláírta a holokauszttagadást büntető Btk.-módosítást, mert véleménye szerint a jogszabály nem alkotmányellenes – közölte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője szerdán. De vajon ez volt-e az utolsó felvonás… ?

Sólyom László magyarázatként elmondta: az Alkotmánybíróság 2000-ben a nemzeti jelképek megsértése és az önkényuralmi jelképek használata kapcsán hozott határozataival kivételesen lehetővé tette, hogy szűken meghatározott, szimbolikus ügyekben, a politikai szükségességre hivatkozva, bizonyos vélemények kinyilvánítását akkor is bűncselekménynek nyilvánítsa a törvényhozó, ha az nem uszít gyűlöletre. Az ilyen büntető jogszabályokra tehát nem az az alkotmányossági mérce vonatkozik, mint a véleményszabadság korlátozására általában – emelte ki.

Kumin Ferenc hozzátette: Sólyom László szerint ugyanakkor nem volt helyes, hogy ezt a törvényt az Országgyűlés a választási kampányban hozta meg. Az államfő szerint a kampány ideje nem alkalmas ilyen súlyú kérdések higgadt megvitatására – jelentette ki.

A törvény a kihirdetését követő harmincadik napon lép hatályba.

Háttér -  A gyűlöletbeszéd kálváriája

2010. február 22-én az Országgyűlés elfogadta a holokauszttagadást büntetni rendelő törvényét, pontosabban a Büntető Törvénykönyv (Btk.) ilyen irányú módosítását. A Jogi Fórum korábban már részletesen foglalkozott a gyűlöletbeszéd szabályozásának aktuális állapotával, ezúttal (korábbi írásunkhoz kapcsolódva) az új szabályozás bemutatásán túl összefoglaljuk a rendszerváltás óta történt legfontosabb jogalkotói próbálkozásokat és az azokra adott alkotmánybírósági válaszokat.

A tényállásról

Az új törvényi tényállás neve (amely egyébként a köznyugalom elleni bűncselekmények körét bővíti): a holokauszt nyilvános tagadása. A módosítás értelmében aki nagy nyilvánosság előtt a holokauszt áldozatának méltóságát azáltal sérti, hogy a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A szocialista frakcióvezető által beterjesztett („Lex Mesterházy”) törvényjavaslat arra az alapra helyezkedik, hogy „[a] véleménynyilvánítás szabadsága és a szólásszabadság a demokratikus társadalom sajátja, a közösségi együttélés alapvető eleme, amely azonban nem jelenti azt, hogy e jogokkal élve a szabadságjogokat bárki csorbíthatja, azokkal bárki is visszaélhet.” Az indokolás a törvényjavaslat megokolására többek között hivatkozik arra, hogy az Európai Unió Tanácsának a rasszizmus és az idegengyűlölet egyes formái és megnyilvánulásai elleni büntetőjogi eszközökkel történő küzdelemről szóló kerethatározata is előírja, hogy a tagállamok büntetni rendeljék a Nemzetközi Katonai Törvényszéknek az 1945. augusztus 8-i Londoni Egyezményhez csatolt chartája 6. cikkében meghatározott bűncselekmények nyilvánosság előtti védelmezését, tagadását vagy súlyosan jelentéktelen színben való feltüntetését, ha azt faji, bőrszín szerinti, vallási, származás szerinti vagy nemzeti, illetve etnikai hovatartozásuk alapján meghatározott személyek egy csoportja vagy e csoport valamely tagja ellen irányuló módon követik el.

A továbbiakban felmerülhet a kérdés: a törvényjavaslat elfogadásával megnyugtató módon rendezhető az elmúlt évek egyik legparázsabb jogi-közéleti vitája (polgári vagy büntető eszközökkel lépjünk fel a holokauszttagadás ellen, egyáltalán lépjünk-e fel), vagy pedig az elfogadott módosítás maga is további problémák forrásává válik majd?

Gyűlöletbeszéd és/vagy holokauszttagadás?

Elmondhatjuk, hogy a gyűlöletbeszéd (hate speech) olyan szóbeli vagy írásbeli megnyilvánulás, amelynek célja valamely társadalmi csoport megalázása, megfélemlítése vagy a csoport tagjai elleni erőszak vagy előítéletes fellépés kiváltása. Jogunkban alapvetően két eszközzel lehet fellépni az ilyen, vagy az ilyen típusú cselekményekkel: büntető és polgári eszközökkel. A Btk. ismeri közösség elleni izgatás tényállását, s büntetni rendeli a nagy nyilvánosság előtt elhangzó, gyűlöletre uszító megnyilvánulásokat. A Polgári Törvénykönyv a személyhez fűződő jog sérelmeként határozza meg az emberi méltóság megsértését, így a megnyitva a gyűlöletbeszéd ellen polgári peres eljárással való fellépés lehetőségét.

A gond csupán ott kezdődött/kezdődik, hogy a bírósági gyakorlat alapján csak akkor állapítható meg a jogsérelem, ha a gyűlöletbeszéd tárgya egyértelműen beazonosítható személy, ennélfogva egy csoport ellen irányuló gyűlöletbeszéd ellen ez alapján nem lehetett fellépni. A korábbi szabályozási irányok a (nehezen azonosítható) közösség védelme felől közelítettek. A Mesterházy-javaslat ezúttal szakít ezzel, a védett jogtárgy ugyanis „a holokauszt áldozatának méltósága” lett, vagyis egy könnyebben beazonosítható személy személyes (tehát nem kollektív) méltósága.

Egy hosszú út végén?

Az Alkotmánybíróság 30/1992. (V. 26.) AB határozatában lakonikus módon alkotmányellenesnek minősítette azt a Btk-szabályt, amely büntetni rendelte a faji, vallási, etnikai csoportok elleni lealacsonyító kifejezések használatát (közösség elleni izgatás), ugyanakkor az Alkotmánnyal összhangban lévőnek találta a gyűlöletre uszítás büntetőjogi szankcionálását.

A holokauszttagadás, tágabb értelemben jogi következményeinek szabályozása hosszú ideje foglalkoztatja mind a politikusok, mind a kodifikátorokat. A szocialista-liberális kormányzat már Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején szankcionálni kívánta e cselekményt. 2003-ban a Bárándy Péter által előterjesztett Btk-módosítás szerint, aki nagy nyilvánosság előtt valamely nemzet, vagy valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport, avagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre izgat, vagy erőszakos cselekmény elkövetésére hív fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az Alkotmánybíróság a törvény kihirdetése előtt alkotmányellenesnek nyilvánította [18/2004. (V. 25.) AB határozat] – mivel az „szükségtelenül és aránytalanul” korlátozta a szabad véleménynyilvánítási jogát.

A következő próbálkozás már a Gyurcsány-kormány idején volt, amikor is Bárándy Gergely és társai nyújtottak be törvényjavaslatot (T/2785 számú törvényjavaslat) a gyűlöletbeszédről. A javaslat szerint, aki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzettel, vagy a lakosság egyes csoportjaival, így különösen nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporttal kapcsolatban olyan kifejezést használ, vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a csoport tagjainak becsületét csorbítsa, avagy emberi méltóságát megsértse, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az előterjesztők ezúttal ügyeltek arra, hogy cizellálják a törvényi tényállást: utóbbiak szerint lett volna büntetendő, aki nagy nyilvánosság előtt olyan – különösen önkényuralmi rendszerre vagy eszmére emlékeztető vagy utaló – testmozdulatot tesz, amely alkalmas a magyar nemzet, vagy lakosság egyes csoportjai, így különösen nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport tagjai becsületének csorbítására, avagy emberi méltóságának megsértésére. Az Alkotmánybíróság a 95/2008. (VII.3.) határozatában részben alkotmányellenesnek mondta ki a tervezett módosítást.

Ezek után a jogalkotó polgári jogi eszközökkel kívánta a kérdést rendezni a T/3719 számú, a Polgári Törvénykönyv módosítását kitűző törvényjavaslat, amely szerint a személyhez fűződő jog sérelmét jelenti különösen az a sértő megnyilvánulás, amely faji hovatartozásra, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozásra, vallási vagy világnézeti meggyőződésre, szexuális irányultságra, nemi identitásra vagy a személyiség más lényegi vonására irányul, és személyek e vonással rendelkező, a társadalmon belül kisebbségben lévő körére vonatkozik. A köztársasági elnök ezúttal is az előzetes normakontroll eszközét alkalmazta, s 96/2008. (VII. 3.) határozat részlegesen alkotmányellenesnek mondta ki a törvényjavaslatot.

A kormány a sorozaton alkotmánybírósági kudarcok után egy speciális eszközhöz folyamodott: nem a Ptk. módosításával, de alapvetően polgári jogi alapon kívánta rendezni a kérdést. Megszületett „az ember méltóságát súlyosan sértő egyes magatartásokkal szembeni védelem érdekében szükséges jogérvényesítési eszközök biztosításáról” szóló törvényjavaslat (Draskovics-féle előterjesztés, T/6219 számú törvényjavaslat). A törvényjavaslat ezúttal a csoport tagjainak személyhez fűződő jogából indult ki: „A csoport tagjának személyhez fűződő jogát sérti, aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti, etnikai hovatartozás, a vallási meggyőződés vagy a szexuális irányultság által meghatározott csoportot sértő, céljában vagy hatásában megalázó vagy félelemkeltő magatartást tanúsít. Mentesül a jogkövetkezmények alól, ha bizonyítja, hogy a csoportot sértő magatartása – az eset összes körülményére figyelemmel – nem volt olyan súlyú, hogy az a csoport tagja személyhez fűződő jogának sérelmét okozta.” A törvényjavaslatot a köztársasági elnök megküldte az Alkotmánybíróságnak.

Büntető vagy polgári jogi eszköz?

Láthattuk, hogy a jogalkotó (az 1992-es alkotmánybírósági alapokból kiindulva) a polgári és büntető eszközök között „vergődik”. A köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság az eddigi büntető eszközök szinte teljességét, a polgári eszközök zömét „kilőtte”.

Az államfő ezúttal aláírta a holokauszttagadást büntető Btk.-módosítást, mert véleménye szerint a jogszabály nem alkotmányellenes.  A kérdés merülhet fel azonban az, hogy ugyan az Országgyűlés elfogadta a Btk-módosítást a holokauszttagadás büntetendővé nyilvánításáról, de ezzel önmagában nem rendelkezett a gyűlöletbeszéd egyéb formáiról – megemlíthető: a kormányra készülő jelenlegi ellenzék éppen ezt vonalat kívánta volna erősíteni (lásd erre Répássy Róbert módosító indítványát a Mesterházy-féle javaslathoz).

A gyűlöletbeszéd hazai szabályozásának tendenciái