Az amerikai bíróságnak számos kérdésben döntenie kell, amíg állást tud foglalni arról, hogy a MÁV részt vett-e a holokausztban és felelős-e 437 ezer zsidó Auschwitzba deportálásáét – mondta Kende Tamás nemzetközi jogász csütörtökön.
A Magyar Államvasutakat (MÁV) a chicagói bíróságon perelték be a magyarországi holokauszt áldozatainak örökösei, akik jóvátételt követelnek, amiért a cég a II. világháború idején közreműködött zsidók deportálásában.
Kende Tamás, az ELTE jogi karának adjunktusa azt mondta: a bíróságnak először arról kell döntenie, van-e joghatósága az ügy elbírálására. Emlékeztetett arra: az Egyesült Államokban több címen is lehet külföldi vállalatok ellen pert indítani, annak megállapításához pedig, hogy az amerikai bíróság joghatósággal rendelkezik-e az ügy elbírálására, nem feltétel, hogy a cselekmény bármilyen módon kötődjön az Egyesült Államokhoz.
Más jogcímek mellett, például ha valaki azt állítja, hogy őt vagy felmenőit károsodás érte, mert valakik megsértették a népek jogát – amely nagyjából a nemzetközi jognak felel meg -, az amerikai bíróságnak akkor is van joghatósága, ha az érintettek közül senki nem amerikai és a cselekményből semmi nem történt Amerikában – mondta.
Hozzátette: az Egyesült Államok egy, az amerikai forradalom időszakából származó jogszabályban nyitotta meg bíróságait más államok “rémtettei” előtt, arra hivatkozva, hogy az Egyesült Államok a világ egyetlen demokratikus országa. Az amerikai úgynevezett területen kívüli joghatóságot ebben és más ügyekben is sok állam vitatja, de az amerikai bíróságok viszonylag gyakran befogadnak ilyen kereseteket. Egy híres esetben egy paraguayi által Paraguayban megkínzott paraguayi ügyében állapította meg joghatóságát a kerületi bíróság.
A szakértő szerint tehát nem kizárt, hogy az amerikai bíróságnak joghatósága lesz a MÁV-val szemben indított kereset elbírálására.
Ezt követően a bíróságnak döntenie kell arról, hogy a cselekmény nem évült-e még el. Kifejtette: a keresetben a felperesek olyan nemzetközi jogi tényállásra hivatkoznak, mint a népirtás, részben azért, mert a holokausztot a közfelfogás ilyennek tekinti, és vélhetően azért is, hogy elkerüljék keresetük elévülés miatti elutasítását, illetve hogy “beférjenek” például a már említett amerikai jogszabály hatálya alá.
A népirtás bűncselekményének elévülésével kapcsolatban rámutatott: a népirtás elévülhetetlenségéről szóló egyezménynek – tudomása szerint – nem részese az Egyesült Államok, ezért érdekes lesz annak bizonyítása, hogy a népirtás elévülésének tilalma olyan szokásjog-e, amit az Egyesült Államok magára nézve kötelezőnek ismer el.
Az amerikai bíróságnak állást kell foglalnia abban is, hogy az, amit a MÁV tett, megvalósította-e a népirtást, vagy elősegítette-e azt. Vizsgálnia kell a bíróságnak azt is, hogy a MÁV (hadiüzemként) a cselekmény elkövetése idején – különösen a nyilas puccs után – független vállalatként önálló döntéseket hozott-e, vagy a magyar állam döntött minden kérdésben – magyarázta.
Kende Tamás emlékeztetett arra: Magyarország részben a háború alatt, részben utána jelentős amerikai vagyont államosított, köztük olyan magánszemélyek vagyonát is, akik utóbb amerikai állampolgárok lettek. Részben ezen személyek igényei miatt nem volt lehetséges semmilyen gazdasági kapcsolat az Egyesült Államok és Magyarország között az 1950-es, 1960-as években, hiszen, ha egy magyar hajó befutott volna egy amerikai kikötőbe, akkor azt rögtön lefoglalhatták volna az államosított vagyon miatti kárpótlásként.
Az 1970-es évek elején a két ország megállapodott ezekről az igényekről, a megállapodás elsősorban a kisajátított vagyonról szólt, de foglalkozott a háború alatt keletkezett igényekkel is, így ennek az egyezménynek is lehet hatása a jogvita eldöntésére, figyelemmel arra, hogy az is szerződésen kívüli kártérítési igényeket rendezett – tette hozzá.
Mint mondta, az ilyen típusú ügyek – mint a svájci bankok, biztosítótársaságok, illetve osztrák műgyűjtemények elleni perek – általában nem ítélettel végződnek, hanem a peres felek egyezséget kötnek, mert a bepereltek végül nem bírják a nyomást és a költségeket.
Felhívta a figyelmet arra, hogy ha mégsem születik egyezség az ügyben, akkor is kérdéses, hogy miként lehet végrehajtani Magyarországon az amerikai bíróság ítéletét – ha az megállapítja a MÁV felelősségét -, ezt ugyanis egyezmény alapján nem, csak viszonosság alapján lehet megtenni.
A bírósági ítélet végrehajtásához az kell, hogy vagy a konkrét esetre nézve, vagy a gyakorlatban legyen a két ország között egyezmény vagy viszonosság, de az amerikai rendes bíróságok ítéletei vonatkozásában nincs ilyen egyezmény – szögezte le Kende Tamás, hozzátéve, hogy tudtával nincs viszonosság.
Ha azonban a MÁV-nak van az USA-ban vagyona, vagy van olyan országban tulajdona – például úgy, hogy “kimegy” a szerelvénye -, amelynek az Egyesült Államokkal egyezménye van, vagy viszonossági gyakorlatot folytat a bírósági ítéletek végrehajtására, akkor elvben ezt a vasúti szerelvényt végrehajtás alá lehetne vonni, sőt esetleg akár biztosítási intézkedés tárgya is lehet – jegyezte meg az ELTE jogi karának adjunktusa.
Háttér
A MÁV-ot egy chicagói bíróságon a magyarországi holokauszt áldozatainak 95 örököse perelte be: jóvátételt követelnek, amiért a cég a II. világháború idején közreműködött zsidók deportálásában. A felperesek 240 millió dollár vagyoni kár és egymilliárd dollár nem vagyoni kár megtérítését követelik. Előbbi a holokauszt áldozataitól eltulajdonított vagyon mai áron számolt értéke, utóbbi pedig büntető jellegű jóvátétel, amiért a MÁV “gyalázatos és buzgó módon részt vett a népirtásban”.
A MÁV Zrt. a médiából értesült a holokauszt magyar áldozatainak örökösei által, a chicagói bíróságon indított jóvátételi perről – közölte a vasúttársaság csütörtökön. A cég a beadvány tartalmáról az interneten keresztül tájékozódott. A MÁV Zrt. az álláspontját az állami szervekkel közösen, a keresetlevél hivatalos megérkezését követően alakítja ki.
Az Egyesült Államokban kedden beadott kártérítési keresetben az áll, hogy a beadvány benyújtását kilenc év kutatómunka előzte meg. A kutatás során – amelyet a magyar kormány együttműködése vagy közbenjárása nélkül végeztek el – több tízezer hivatalos dokumentumot vizsgáltak át kelet-európai és német levéltárakból és izraeli irattárakból. Felhasználtak a holokauszt túlélői és történészek birtokában levő okmányokat és anyagokat a washingtoni Holokauszt Múzeum dokumentum-gyűjteményéből.
A holokauszt áldozatainak örökösei és közeli hozzátartozói egyebek között azért perlik a MÁV-ot, mert az “tudatosan biztosított” szerelvényeket ahhoz, hogy 1944 márciusa és októbere között 437 ezer magyar zsidót szállítsanak az auschwitzi gázkamrákba, valamint azért, mert megfosztotta az áldozatokat vagyonuktól és értékeiktől, megszegve ezzel a népirtás tilalmáról szóló nemzetközi egyezményt.
Az illinois-i északi kerületi bíróságon az ügyben már kijelölték a bírót. A felperesek közül 23-an amerikai lakhellyel rendelkeznek, 69-en Izraelben élnek, egy-egy személy Nagy-Britanniában, Brazíliában, illetve Magyarországon lakik.
Hasonló eset már történt Franciaországban, ahol a bordeaux-i francia fellebbviteli bíróság 2007 márciusában érvénytelenített – az elsőfokú bíróság illetéktelenségére hivatkozva – egy 2006-os ítéletet, amelyben kártérítésre kötelezték a francia államot és az állami vasúttársaságot (SNCF) egy francia zsidó család második világháborús koncentrációs táborba hurcolásában való közreműködéséért.
Toulouse város közigazgatási bírósága 2006 júniusában Alain Lipietz európai parlamenti zöld párti képviselő, valamint húga és nagybátyja keresete alapján 62 ezer eurónyi kártérítésre kötelezte a francia államot és az SNCF-et azért a szerepéért – “emberiesség elleni bűnök elkövetésében való részességükért” -, amelyet 1944-ben játszottak Lipietz apjának és nagybátyjának és még két családtagjának a drancy-i gyűjtőtáborba szállításában.
A döntés azt jelenti, hogy a franciaországi felpereseknek és sok száz további panaszosnak polgári vagy büntetőbírósághoz kell fordulniuk, ahol jogászok szerint sokkal kevesebb esélyük van kedvező ítéletre. Egy hasonló, polgári bírósághoz beadott keresetet 2003-ban a 30 éves elévülési időre hivatkozva utasítottak vissza. A közigazgatási bíróságokra nem vonatkoznak ezek az elévülési szabályok.
Az SNCF vasúttársaság azzal védekezett a perben, hogy a kollaboráns Vichy-kormány és a német megszálló erők kötelezték a deportálások végrehajtására. Az elsőfokú ítélet ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a vasúttársaság “soha nem tett ellenvetést vagy élt tiltakozással a deportálások végrehajtása miatt”.
