A kormány és a legnagyobb ellenzéki párt politikai és jogi kérdésekben késhegyre menő vitákat folytat, a büntető jogpolitika területén mégis akad közös nevező: mindkét fél tervezetében központi elem a büntetőjog teljes szigora és szabadságelvonó szankciók alkalmazása.
Amint arról beszámoltunk a kormány elkezdte egy új Büntető Törvénykönyv kidolgozásának munkálatait. A jogalkotási nekirugaszkodás azonban kifulladni látszik: a kezdeti komplex jogalkotási aspirációk (az Általános és Különös Rész egyidejű reformja) elakadtak, így a 2008-ban csupán az Általános Rész tervezete született meg (a Magyar Ügyvédi Kamarának 2008. július 25-ig kellett kialakítania álláspontját; 2009. január 9-éig pedig bárki véleményezhette a tervezetet az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapján). Jelenleg ott tartunk, hogy az előzetesen beharangozott büntető jogalkotási reform a kormány 2009 tavaszára szóló törvényalkotási programjában nem kapott helyet. Az legnagyobb ellenzéki párt viszont előállt saját tervezetével. Noha nem egy új Btk-ra tett javaslatot, de az amerikai „Három csapás” elnevezésű törvény mintájára született törvényjavaslatból következtetni lehet a párt büntetőpolitikai felfogására.
A következőkben bemutatjuk a kormány tervezetének legfontosabb momentumait (mind a tervezet mögött meghúzódó kriminálpolitikai, mind pedig a tételes jog aspektusokat vizsgálva), s rávilágítunk az ellenzéki törvényjavaslat hátterére is.
Új Btk. Általános Rész – kettős nyomvonalú kriminálpolitika
A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény új Általános Része az ún. kettős nyomvonalú kriminálpolitika megvalósítását tűzte célul. E kriminálpolitika a büntetőjog teljes szigorával, szabadságelvonó szankciók alkalmazásával lép fel a súlyos bűncselekmények elkövetőivel szemben, míg az ismertté vált bűnesetek túlnyomó többségét kitevő kisebb súlyú és kevésbé veszélyes bűncselekmények elkövetőivel szemben széles körben alkalmaz alternatív, különösen a közösségben végrehajtható büntetéseket is. A kettős nyomvonalú kriminálpolitika továbbá fokozottan védi a sértettek és az áldozatok érdekeit is. Ezért lehetővé teszi, hogy az állam lemondjon a büntetőigény érvényesítéséről a kisebb súlyú bűncselekmények elkövetőivel szemben, ha azok a sértettnek a törvényben meghatározott feltételek szerint megfelelő jóvátételt nyújtanak.
Kiemelendő, hogy a strasbourgi bíróság ítélkezési gyakorlatára tekintettel, több elméleti szakértő a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés, valamint a legsúlyosabb büntetés-végrehajtási fokozat, a fegyház mielőbbi eltörlését sürgeti. A tervezet azonban nem ilyen jogpolitikai alapállásra helyezkedik.
A tervezet szerint: „A XXI. században a büntetőjognak arra kell törekednie, hogy az emberek egyenlő méltósága és szabadsága mellett biztosítsa az emberek közti biztonságot és békét, illetve helyreállítsa azt. A büntetőjognak a társadalmi béke helyreállítása érdekében elsősorban meg kell szilárdítania a bűncselekménnyel sérült szabadságjogokat, akár a jogsértés formális helytelenítésével is. Másodsorban az egyes bűntettesekre való hatással (speciálprevenció), valamint a társadalom egészére való hatással (generálprevenció) kell gondoskodnia a normastabilizációról. Harmadszor a büntetőjognak jóvátételt kell biztosítania a jogaiban megsértett áldozatnak. Az áldozat kompenzálása része a büntetőjogi szankcionálásnak. A kriminálpolitika azonban nem merül ki a bűnözés kontrolljában, azt szükségszerűen kiegészíti a társadalmi bűnmegelőzés és az áldozatsegítési intézményrendszer párhuzamos fejlesztése.”
Az tervezet utal továbbá arra, hogy az állami kriminálpolitikát ma már jelentősen befolyásolják az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ), az Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottságának és az Európai Uniónak (EU) a kriminálpolitika terén kialakított ajánlásai. Ezek az ajánlások az alábbi kriminálpolitikai alapelveket fogalmazzák meg:
- a szabadságvesztés büntetést végső eszközként kell kezelni, amelynek alkalmazása csak akkor indokolt, ha az elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyára tekintettel nyilvánvaló, hogy semmilyen más büntetés nem lenne megfelelő,
- kerülni kell a rövid tartamú szabadságvesztés büntetés alkalmazását,
- elő kell mozdítani a közösségi és a közösségben végrehajtott szankciók szélesebb körű alkalmazását,
- differenciálni kell a büntetési rendszert, be kell vezetni új, szabadságelvonással nem járó szankciófajtákat, valamint
- biztosítani kell a mediációhoz és az áldozatok kártalanításához való jogot.
A szövegezők szerint az előterjesztés érvényre juttatja ezeket az ajánlásokat a Btk. új Általános Részében. A jogalkotó szerint több okból is elkerülhetetlenné vált az egységes szemléleten alapuló felülvizsgálat. A hatályos Btk.-t 1979. óta a jogalkotó közel nyolcvan alkalommal módosította és tíznél több alkotmánybírósági határozat érintette. Ezek a változások több mint ezer rendelkezést módosítottak, vezettek be, illetve helyeztek hatályon kívül. A változások nagy száma mindenekelőtt arra vezethető vissza, hogy a rendszerváltoztatás társadalmi-történelmi körülményei között, valamint a polgári demokrácia kiépülésének következtében a hatályos Btk. számos vonatkozásban anakronisztikussá vált. A nagyszámú módosítás óhatatlanul megbontotta a Btk. belső egyensúlyát, a szankciórendszer harmóniáját és a büntetési tételek egymáshoz való viszonyát. Emellett az egymást követő módosítások eltérő kriminálpolitikai törekvéseket valósítottak meg és ennek megfelelően különböző mértékű büntetőjogi beavatkozást tettek lehetővé.
Az előterjesztés támaszkodik egyrészt a kodifikációs bizottságok működése során született észrevételekre, valamint a szakmai és tudományos véleményekre, másrészt a magyarországi és a külföldi szakirodalmi álláspontokra, továbbá hasznosítja a hatályos Btk. majdnem három évtizedes bírói gyakorlatának eredményeit.
Az előterjesztés a Btk. Általános Részének új normaszövegét, valamint a hatályos Btk. Különös Részének azon módosításait tartalmazza, amelyeket az új Általános Rész szükségessé tesz. A szövegezők önálló jogalkotási feladatként tételezik a jogállami igényeknek és a korszerű büntetés-végrehajtási szakmai követelményeknek megfelelő új büntetés-végrehajtási kódex elkészítése. A Btk. új Általános Része hatályba lépésének a tervezett időpontja 2010. január 1-je a tervezet szerint.
Az új Általános Rész felépítése és jelentősebb újításai – lehetnének
Az előterjesztés alapvető szerkezeti újítása, hogy a hatályos törvénytől eltérően nem fejezetekre és azon belül címekre, hanem csupán fejezetekre tagolja az Általános Részt. Ez a szerkezeti felosztás egyben előrevetíti a majdani új Különös Rész szerkezeti felépítését is, ahol a védett jogtárgy alapján egymással szorosan összetartozó bűncselekmények kerülnek azonos – a jelenleginél szűkebb terjedelmű – fejezetbe, szemben a hatályos törvénnyel, ahol az átfogó fejezetcímek alatt adott esetben egymástól eltérő jogi tárgyakat sértő bűncselekmények is szerepelnek (pl. a terrorcselekmény és a kuruzslás tényállása ugyanazon a fejezeten belül helyezkednek el). A kodifikátorok úgy vélik, hogy e szerkezeti módosítással a Btk. áttekinthetőbbé, érthetőbbé és kezelhetőbbé válik.
A törvénytervezetben szereplő új szabályok továbbá: ezentúl órákban, s nem napokban határozzák majd meg a kiszabott közérdekű munkát, továbbá hogy a jövőben nem 20, hanem csak 21 évnél idősebb vádlottra lehet életfogytig tartó szabadságvesztést kiszabni. Az egyik legfontosabb változás továbbá az lehetne, hogy a bírók kombinálhatják majd a különböző szankciókat az ítéletben.
Amíg a kormányzati tervezet lassan szublimál, addig a legnagyobb ellenzéki párt elkészítette a Btk. módosítására vonatkozó törvényjavaslatát. A T/8875. számú törvényjavaslatot 2009. február 17-én nyújtotta be dr. Répássy Róbert és dr. Lázár János. Az indoklási alap kettős: egyrészt hivatkoznak az előterjesztők a súlyos, erőszakos bűncselekmények számának drámai emelkedésére (ténybeli indok), illetve a kormány „kudarcára” a közbiztonság fenntartása terén (politikai indok).
Az előterjesztők szerint az emberek biztonságának garantálása érdekében súlyosabb – elrettentésre alkalmas – büntetésekre van szükség. A javaslat a súlyos és erőszakos bűncselekmények visszaszorítása érdekében egyrészt a 2003. március 1-jét megelőző szigorúbb büntetéskiszabási és visszaesőkre vonatkozó szabályokat kívánja visszaállítani, másrészt az erőszakos bűncselekmények elkövetésére fokozott szigorúsággal, illetve a büntetések súlyosításának visszatartó erejével kíván reagálni. A javaslat céljának elérése érdekében egy új fogalmat határoz meg a személy elleni erőszakos bűncselekményeket elkövető visszaesőkre nézve. Ezen elkövetők esetében az egyesült államokbeli „Három csapás” törvény szabályozásához hasonlóan a harmadik alkalommal elkövetett szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekményre vonatkozó büntetés kiszabásánál szigorúbb büntetési tételt ír elő és végső soron, életfogytig tartó szabadságvesztést rendel a legsúlyosabb cselekményeket elkövetőkre. A képviselők javaslatok indoklásául eladják, hogy a „Három csapás” törvény bevezetését követő tíz évben Kaliforniában 40%-kal csökkent a bűncselekmények száma, ami egyértelműen mutatja a szabályozás hatékony visszatartó erejét.
A képviselők azt már nem jegyzik meg, hogy a bűncselekmények egyébként is csökkenő tendenciát mutattak az Amerikai Egyesült Államokban, még azokban az államokban is, ahol nem alkalmazták a „három csapást”.
