A koszovói függetlenség kikiáltása a diplomáciai és politikai bonyodalmakon túl több nemzetközi jogi kérdést is megválaszolatlanul hagy.
A médiában leginkább ismételgetett érvek a koszovói függetlenség kikiáltása mellett inkább politikai jellegűek, még ha tartalmaznak is hivatkozást nemzetközi jogi fogalmakra (kisebbségvédelem, háborús bűnök, emberi jogok, stb.). Az új ország születéséhez vezető folyamatoknak van azonban egy, a fentieken nemzetközi jogi szempontból túlmutató aspektusa is: rendezési folyamat az ENSZ BT jóváhagyása nélkül kezdődött, és bár a beavatkozáshoz utólag sikerült a világszervezet felhatalmazását megszerezni, a koszovói konfliktus februári lezárása ismét a nemzetközi jog szabályainak figyelmen kívül hagyásával (más magyarázat szerint eltérő értelmezésével) történik.
A jelenlegi nemzetközi jogi rendszer ugyanis az állami szuverenitás és integritás, a nemzeti önrendelkezési jog és az emberi jogok védelmének alapelvein nyugszik, melyek közül legerősebben mindenkor az állami szuverenitás esett latba, erre a nemzetközi közösség a volt Jugoszlávia felbomlásakor teljes mértékben figyelemmel volt. A volt föderatív államközösség tagországainak egykori határait mindenki igyekezett tiszteletben tartani, a balkáni háborúk lezárásakor és az utódállamok felállításakor (különösen a többnemzetiségű Bosznia-Hercegovina esetében) ez volt a legfontosabb rendező elv. Koszovó függetlenné válása azonban mindezt felülírja, hiszen a volt autonóm tartomány nemzetközi státuszát tekintve sem Jugoszláviában, sem korábban a történelem folyamán nem volt több, mint valamely balkáni állam bizonytalan területű, etnikailag sohasem homogén régiója.
Az ENSZ 1244. számú határozata és annak értelmezése
A nemzetközi közösség függetlenséget pártoló tagjai az ENSZ BT 1244-es határozatára hivatkozással ismerik el, hogy Koszovónak joga volt függetlenségének kikiáltásához. Ez a határozat annak idején valójában azért született, hogy az ENSZ részéről utólagosan legitimálja a NATO szerbiai katonai beavatkozását. A határozat azonban mindvégig tekintettel volt az egykori Jugoszlávia tagállamai integritásának elvére, Koszovó számára autonómiát jelentő jogokat, önálló közigazgatás kiépítését helyezte kilátásba, szuverén államiságról kifejezetten nem szólt.
A Koszovó függetlenségét pártoló országok szerint azonban a függetlenség összeegyeztethető azzal a végleges politikai megoldással, melynek elérésére az 1244-es számú határozat eredetileg felszólította az államokat, de pontosan nem definiálta azt. Az Európai Unió hivatalos álláspontja szerint például Koszovó függetlensége „a határozat szövegéből nem is olvasható ki közvetlenül, de annak szellemiségével mindenképpen összeegyeztethető”. Az EU szerint az 1244-es határozat a helyzet végleges rendezésére hívta fel a nemzetközi közösséget, de nem határozta meg a végleges rendezés mikéntjét. Az, hogy Koszovó önálló államként folytatja létezését, sokkal inkább eleget tesz a határozat felhívásának, mint az évek óta húzódó bizonytalan állapot esetleges további fenntartása – szól az EU álláspontja.
Az önálló államiság ellen tiltakozó államok, így elsősorban Szerbia és Oroszország érvelése szerint nem jött létre olyan nemzetközi jogi megállapodás, illetve nincs olyan ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott olyan határozat, amely Szerbiát területi integritásának feladására, illetve az önálló Koszovó elismerésére kényszeríthetné. A Koszovó ellen tiltakozó államok szerint a függetlenség kikiáltása nem egyeztethető össze az ENSZ BT 1244-es határozatával, a koszovói rendezésre irányuló tárgyalásokat folytatni kell.
A tárgyalások folytatására azonban már csak azért is kevés az esély, mert az azokat koordináló nagyhatalmak (a Trojka, vagyis az USA, az EU és Oroszország) tavaly közösen számoltak be az ENSZ-nek a koszovói tárgyalások kudarcáról. A tárgyalások kudarca sokak szerint az 1244-es határozat alkalmazásának sikertelenségét jelentette, ennek hiányában pedig a nemzetközi jog más forrásaiban kell keresni a megoldást, így különösen az elszakadásra és az államkénti elismerésre vonatkozó joganyagot kell vizsgálni.
Koszovó elszakadása, állami elismerése és a kialakult helyzet
Nemzetközi jogi szempontból a népek önrendelkezési jogának elsősorban a kisebbségvédelem keretein belül kell érvényesülnie, tehát az adott állam közigazgatási-politikai keretei között és nem elszakadás útján. Ezek a szempontok vezették a nemzetközi közösséget például a délszláv konfliktus során kikiáltott „krajinai szerb köztársaságok” illetve a „boszniai szerb köztársaságok” irányában, amikor elismerésüktől az államok tartózkodtak.
A szakadár területeknek azonban mégis levezethető a nemzetközi jogi lehetőségük függetlenségük kikiáltására, de az erre vonatkozó joganyag nem igazán kiforrott és a szabályok alkalmazása jelentősen függ a belpolitikai és nemzetközi erőviszonyoktól. Általában két eset lehetséges: a függetlenség az adott terület függetlenségéről rendezett népszavazás útján valósul meg (pl. legutóbb Kelet-Timor esetében), elvileg viszont lehetséges az elszakadás olyan esetben is, ha az adott területen élők egy népet alkotnak, súlyos emberi jogi jogsértéseket szenvedtek el és az elszakadáson kívül nem mutatkozik más lehetőség a konfliktus megoldására. Ez utóbbi feltételek azonban leginkább csak megfelelő politikai és diplomáciai támogatással eredményezhetnek függetlenséget és eddig nem is volt olyan helyi konfliktus, amely így rendeződött volna (az északír vagy baszk kérdésben a nemzetközi közösség mindvégig távolságtartó volt, de az ottani jogsértések súlya sem hasonlítható össze a kilencvenes évek végén Koszovóban történtekkel).
Koszovó tehát nemzetközi jogilag minden szempontból egyedi eset. Egyrészt a légitámadások óta gyakorlatilag nemzetközi protektorátusként működött, Szerbiának nem volt tényleges hatalma a területen. Kiderült továbbá, hogy a kialakult helyzet megváltoztatására további tárgyalásokkal nincs remény, és a politikailag egységes többségi nemzet önállóságát az államok egy jelentős része nemzetközi jogi és politikai érvekkel támogatta. A kialakult helyzet azonban nem az ENSZ közreműködésével jött létre és a BT két tagja (Kína és Oroszország) kitartanak annak elutasítása mellett, nem beszélve arról, hogy Szerbia mereven ragaszkodik területi integritásához. Ennek következtében a koszovói függetlenség nemzetközi jogi szempontból ingatag lábakon áll és csak nagyon ügyes diplomáciai és politikai manőverezéssel lehet elkerülni, hogy a nemzetközi békét komolyan veszélyeztető precedens váljék belőle.
