A Lomnici Zoltán vezette Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) még ez év elején három független tudományos műhelyt kért fel a bírósági reform helyzetértékelésére. A jelentéseket december 11-én adta át a főbíró Bánáti Jánosnak, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének. A főbíró és főügyvéd kifejtette véleményét egyéb aktuális kérdésekben is.
Idén tizedik születésnapját ünneplő, 1997-ben megkezdett, több lépcsőben megvalósított igazságügyi reformot bizonyos körökből sok kritika és támadás érte, mások az intézkedéscsomag szükségességét hangsúlyozták. Úgy tűnik elérkezett az idő a hivatalos értékelésekre is.
A jelentések alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Lomnici Zoltán utalt arra, hogy a bíráknak milyen fontos az ügyvédek véleménye, hiszen az így kialakuló együttgondolkodás lehet bármiféle reform alapja.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke ezután prezentálta annak a közvélemény-kutatásnak a sarkpontjait, amelyben (többek között) a hazai ügyvédvilág nyilatkozott a bírákról. A felmérés több témakört érintett. A bírák politikafüggőségét tekintve az megkérdezett ügyvédek 50-58 százaléka nyilatkozott a bírák függetlensége mellett (ez egyébként megfelel az egyik jelentést készítő, Eötvös Károly Közpolitikai Intézet véleményének, az Intézet szerint „a bírói szervezet és mögötte az ítélkezési funkció egészében intakt maradt”). Az ügyvédek 63 százaléka tartja elfogadhatónak az első és másod fokú bírói döntések eltérő voltát. A jogbiztonsághoz való hozzájárulás tekintetében az Alkotmánybíróság (80%) és a Legfelsőbb Bíróság (74%) vezet az ügyvédek körében, ezeket követi az ügyészség (66%) és a bíróság (64%). Az ügyvédek döntő többsége (82%) szerint inkább érvényesül a Legfelsőbb Bíróság jogegységet biztosító szerepe, szintén nagy hányaduk meg van elégedve a főbíróság bíróinak felkészültségével. Arra a kérdésre, hogy mennyire szolgálják a bíróságok az emberek javát a többség amellett tette le voksát, hogy jól (illetve nagyon jól) szolgálják. A legnagyobb hiátust a bíróságok normális működéséhez szükséges személyzeti állománynál érezték az ügyvédek: itt 48 százalékuk vélekedett úgy, hogy kevés ember dolgozik a bíróságokon, s 44 százalék volt megelégedve az apparátus létszámával.
Lomnici Zoltán összegezvén az elhangzottakat elmondta, hogy alapvetően pozitív az ügyvédek körében a bírói kar megítélése. Az OIT elnöke kifejtette továbbá, hogy az átadott tanulmányok ellenmondó javaslatokat tartalmaznak, s egy ötfős grémium (melynek tagja Lomnici Zoltán és Bánáti János is) fog javaslatot tenni az anyagokat illetően az OIT-nek, illetve a megfelelő jogszabályi változások tekintetében az Országgyűlésnek. Miután ez a bizottság befejezi a munkáját a tanulmányok kutathatóak lesznek a nagyközönség számára is.
Ezek után Bánáti János vette át a szót. Kifejtette (utalva a fent közvélemény-kutatás ügyvédi oldalára), hogy az ügyvédek a bíróságok működését alapvetően három szempont szerint ítélik meg. Egyrészt financiális oldalról (az utóbbi időben van eredmény ezen a területen, de korántsem lehetünk elégedettek); másrészt a jogszabályi környezet tekintetében (itt utalt arra, hogy ma Magyarországon „túlbizonyítás” van, hiszen hivatalból fel kell deríteni az igazságot; ez a kérdés egyébként világos jogpolitikai elhatározást igényel); végül a harmadik szempont a bírákhoz kapcsolódó személyi tényező. Bánáti János reflektálva a konkrét közvélemény-kutatási eredményekre megerősítette azt, hogy a bírákat mentesíteni kellene a nem közvetlenül az ítélkezés körébe tartozó feladatok alól, ez együtt jár az apparátus bővítésével.
A bíróságot érintő aktuális kérdésekben, így az ügyekről való tájékoztatás és tárgyalás nyilvánossága problémái tekintetében is kifejtette a véleményét Lomnici Zoltán és Bánáti János. Lomnici Zoltán hangot adott véleményének, hogy a bírák „vesztésre állnak” a vélemények artikulálása tekintetében. Bár vannak szóvivő bírák, de ez messze nem biztosít olyan hatékony kommunikációs csatornát, mint az ügyvédek nyilatkozási lehetősége, így az ügyvédek helyzeti előnyből indulnak; javasolta, hogy az ügyvédeknek kellene utalni a bíróság álláspontjára, megjelenítve az „audiatur et altera pars” elvét. Utalt továbbá egy egységes Etikai Kódex megalkotására. Bánáti János kifejtette, hogy az egyes ügyvédek nyilatkozatai nem tükrözik az ügyvédség álláspontját. Az Ügyvédi Kamara első embere hozzátette, hogy különbség van a polgári és a büntető ügyekben tett nyilatkozatok tekintetében. A polgári ügyekben ugyanis nem fenyeget a tájékoztatási egyensúly felborulásának veszélye: itt a két ügyvéd között dől el a helyzet. A büntető ügyekben pedig szakítani kell azzal a gondolattal, hogy a bíróságnak „meg kell védenie az álláspontját”, itt a vádnak illetve a védelemnek kell megnyernie a közvéleményt. Bánáti János utalt továbbá arra is, hogy az ügyészi „nyilatkozatképesség”, nyilatkozási potenciál növelése javíthatna a helyzeten.
Bánáti a következők szerint húzta meg az ügyvédi nyilatkozat határait: azt a bírót, aki szakmailag felkészült, pártsemleges és az adott ügyre is lelkiismeretesen vizsgálta, az ügyvéd akkor sem bírálhatja, ha az ügyvéd álláspontjához képest eltérő döntést hozott, illetve az ítéletet a másodfok megváltoztatta. Hozzátette: szakmailag abszurd az, ha az ügyvéd kollegája ügyében tesz (in concreto) nyilatkozatot.
A tárgyalások nyilvánossága tekintetében Bánáti kifejtette, hogy több fajta szabályozási modell létezi, de célszerűnek mutatkozik az a lehetőség, hogy a nyilvánosság – a sajtó – a tárgyalás kezdetekor, illetve az ítélet kihirdetésekor legyen jelen. Lomnici Zoltán pedig azt hangsúlyozta, hogy a jogbiztonság érdekében világos szabályok szükségesek a tárgyalás nyilvánosságát illetően is.
