A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának döntése értelmében a HRI Marketing Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-nek, valamint a HRI-vitalion Életmód és Egészségvédő Egyesületnek összesen 14 millió forint bírságot kell fizetnie. A két eljárás alá vont ugyanis reklámjaiban gyógyhatást tulajdonított több termékének, ám ezen állításait nem igazolta.
A GVH amiatt indított vizsgálatot, mert gyanította, hogy az eljárás alá vontak összesen 11 egészséggel kapcsolatba hozható terméket (élelmiszerek, gyógynövény tartalmú készítmények, kozmetikai termékek) a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon népszerűsítenek. A versenyhatóság megállapította, hogy a termékek egy részéről (élelmiszerek, kozmetikumok) jogszabályi tilalom miatt nem is lehet kimondani, hogy gyógyhatásúak lennének. A termékek másik részérnél nem volt kizárható, hogy valóban gyógyhatásuk van. Ezt az eljárás alá vontaknak kellett bizonyítaniuk, méghozzá úgy, hogy a GVH-t ne kényszerüljön tudományos állásfoglalás kiadására. Az ilyen tevékenység ugyanis nem tartozik a hivatal hatáskörébe.
Éppen ezért a GVH még múlt évben felfüggesztette az eljárást, hogy a HRI Kft. az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) bevonásával, vagy más módon bizonyíthassa gyógynövény termékei gyógyhatását. Mivel a vállalkozás a reklámjaiban közzétett állítások valódiságát az eltelt idő alatt nem bizonyította, az OGYI-nál eljárást nem kezdeményezett, illetve az intézet hivatalból sem folytatott semmilyen eljárást az ügyben, a GVH a kifogásolható reklámok közzétételében együttműködő kft-t és egyesületet együttesen 14 millió forint bírság megfizetésére kötelezte. Ezen túlmenően a megtévesztő reklámok közzétételét mind a 11 termékre megtiltotta és intézkedett arról is, hogy az egyesület tagsága értesüljön a versenyjogsértő tevékenységről.
A GVH felhívja a figyelmet, hogy a nyereségszerzés érdekében folytatott vállalkozási tevékenység azt a kötelezettséget rója a vállalkozásra, hogy a vásárlói szándékot a termékre vonatkozó pontos és ellenőrzött ismereteit közölve befolyásolja.
Különösen igaz ez az olyan áruk vonatkozásában, amelyek az emberi egészséggel összefüggésben fejtik ki hatásukat, ezért piaci megjelenésük, szereplésük fokozottabb hatósági ellenőrzés alá esik. Az ilyen termékekkel kapcsolatos piaci tájékoztatásoktól elvárható, hogy a megtévesztésre való alkalmasság elkerülése érdekében az áru jellegéhez igazodóan kellően dokumentált, igazolt, adott esetben klinikailag alátámasztott állításokat tartalmazzanak, ne közöljenek olyan tényeket, körülményeket, amelyek – akár a szövegkörnyezetből adódóan – alkalmasak lehetnek a megtévesztésre.
(Vj-34/2006.sz. ügy)