Have a break, have a Ket. Valószínűleg ilyen formában nem tudnák védjegyként lajstromoztatni a mottót élelmes közigazgatási jogászok. Eddig nem került sor ilyen jellegű próbálkozásra, igaz ez csak kis könnyebbség a Nestlé élelmiszeripari óriásnak, mely az ismert csokoládémárka, a KitKat kapcsán számtalan peres eljárást volt kénytelen lefolytatni, illetve tovább vívni tárgyalótermi ütközeteit világszerte.
Egyik ilyen ügy az volt, amikor a „Have a break, have a KitKat”, illetve a „KitKat” bejegyzett védjegyek mellé a Nestlé a „Have a break” szlogent is védjegyként kívánta lajstromoztatni még 1995-ben. Az ügyben hazai fórumként eljáró Court of Appeal előzetes döntéshozatali eljárás keretében a következő kérdést terjesztette az Európai Bírósághoz: egy jelmondat szerezhet-e megkülönböztető képességet (és ezáltal alkalmassá válhat-e lajstromozásra) azzal, hogy egy bejegyzett védjegy részelemeként használják? A Bíróság felidézve korábbi gyakorlatát, sommásan azt válaszolta, hogy igen, de az ügyet mindig az eset összes körülményeire, különösen a vonatkozó piac jellegére, az elért részesedésre, a márka ismertségére és az aktuális fogyasztói szokásokra tekintettel kell vizsgálni. (Az ítélet kivonata magyarul itt.) Érdekesség, hogy az ítészek a főtanácsnok indítványával ellentétesen döntöttek, ami relatíve ritkának számít a brüsszeli testület gyakorlatában. Az Európai Unió Bírósága januárban döntött így, a végső győzelemhez ezen a fronton még az angol bíróság verdiktje is szükséges.
Egy másik, tavaly lezárult per a KitKat formájával volt kapcsolatos.
A háromdimenziós védjegyek koncepciója az Európai Unió régebbi tagállamaiban már a hetvenes évek óta ismert volt; a posztszovjet blokkba a jogintézmény a jogharmonizációs kényszer hatására tört be. A lehetőség legnagyobb pozitívuma, hogy a termék külső kialakítása a szabadalmi oltalom és a formatervezési mintaoltalom idejének lejárta után is korlátlan alkalommal megújítható, ezért a szellemi tulajdonvédelem utolsó frontvonalaként szolgálhat, így minden vállalkozás által kialakított iparjogvédelmi stratégia kiemelt része kell hogy legyen.
A Nestlé itt a csokoládé jellegzetes formáját – négy szorosan egymáshoz tapadó rúd – kívánta védelemben részesíteni. Ez ellen a Cadbury vállalat nyújtott be felszólalást a Brit Védjegyhivatalnál (UK Intellectual Property Office), arra hivatkozva, hogy ez a megoldás az áru funkciójából szükségszerűen következik, ezáltal nem részesülhet oltalomban. Az eljáró hivatal osztotta a felszólaló álláspontját. A Nestlé azonban a bírói fórumok előtt közvélemény-kutatással próbálja bizonyítani, hogy az adott forma megszerezte a megkülönböztető képességét. A brit bíróság előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az Európai Bíróság előtt, arra keresve a választ, hogy közvélemény-kutatási eredmények mennyiben használhatók bizonyítékként.
Ez egyébként nem az első per volt a két vállalatóriás között. Korábban a Cadbury kívánta bejegyeztetni a lila színt egyik termékére, amely ellen a Nestlé szólalt fel. Ezt a jogvitát a svájci édesipari mamutvállalat első fokon elvesztette, fellebbvitel után azonban megnyerte.
Ugyanezen négy rúdból álló forma miatt pereskedik az alpesi vállalatóriás Szingapúrban, ahol a Petra cég gyárt hasonló formájú csokoládéterméket.
Megkülönböztető jelleg hiánya miatt a térbeli védjegy Spanyolországban viszont nem került bejegyzésre.
Ezen felül folytak perek még többek között Magyarországon és Csehországban is. Előbbi esetben a versenyjog területére eső jellegbitorlás tényállását látta bizonyítottnak a bíróság, utóbbinál hiába hivatkozott a Nestlé arra, hogy Németországban elfogadták a megkülönböztető jelleget, ez nem hatotta meg a cseh bírákat.
Mi szűrhető le következtetésként? Az mindenféleképpen, hogy még az uniós tagállamok gyakorlata is eltér, annak ellenére, hogy a védjegy-irányelvnek köszönhetően a védjegytörvények tételes jogi része nagyban-egészben megegyezik. Így kellő erőforrás birtokában nyugodtan lehet próbálkozni ugyanazon jogi érveléssel egy másik állam bírósága előtt – könnyen lehet, hogy sikerrel járunk. Vagy éppen ellenkezőleg, a korábbi kedvező verdikt ellenére bukjuk az ügyet.
Másrészt látható, hogy a közismert és jó hírnevű védjegy jogosultjai, akik jellemzően óriásvállalatok, többnyire a zéró-tolerancia elvét vallják, azaz bárki követ el bitorlásra utaló cselekményt a világ bármely pontján, beindítják a pert. Vesztenivalójuk ugyanis nincs. Még ha bukják is a pert, az állítólagos bitorló dolgát akkor is meg tudják nehezíteni, a perköltség nekik nem tétel. Győzelem esetén pedig példát statuálnak azoknak, akik ismert márkájuk farvizén próbálnak meg nagyot szakítani.
Csirik Márton
Pintz és Társai Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda Kft.
www.szabadalmi.hu
