A múlt század első felének egyik legnagyobb hatású büntetőjogásza maradandót alkotott az anyagi jog, a perjog és a büntetés-végrehajtási jog területén is. Büntetőeljárási alapelveiben az emberi jogok köszönnek vissza, szorgalmazta az idegennyelv-tanulást, a rabok testi, értelmi és erkölcsi nevelését. Ő volt az első koronaügyész, aki talárt öltött.
Finkey Ferenc 1870. január 30-án született Sárospatakon. Öt testvérével már korán, 1872 karácsonyán árva lett, mert apját – aki a pataki kollégiumban tanított – kolerajárvány, egy napra rá édesanyját „szívszakadás” miatt elvesztette. Alsóbb iskolai tanulmányait és a református jogakadémiát szülővárosában, a jogi egyetemet Kolozsváron végezte.
A fiatal jogász 1894-től a pataki jogakadémia rendes tanára lett. 1896-ban sikeres ügyvédi vizsgát tett Budapesten. Sárospatakon büntetőjogot, és pár évig közigazgatási és közjogot, valamint jogbölcseletet tanított. A kiváló előadó nagy hangsúlyt helyezett a gyakorlati oktatásra: hallgatóit a sátoraljaújhelyi és budapesti esküdtszéki tárgyalásokra, javítóintézetekbe és fegyházakba is elvitte. 1905-ben megfordult több nyugat-európai országban, ahol a büntetőbírói és a börtönügyi gyakorlatot tanulmányozta. 1912-től a kolozsvári egyetem első büntető-eljárásjogi professzora, 1915-től a pozsonyi egyetem büntetőjogi tanszékvezetője, 1921-től 1923-ig Szegeden professzor.
Előadásaiból, több kiadást is megjelent tankönyveiből jogásznemzedékek egész sora tanult. Kiegyensúlyozott egyéniség volt, aki számos területen maradandót alkotott. Egyik tanulmányával például sikeresen szorgalmazta a büntetőjogi rehabilitációt, de jelentős szerepet játszott a magyar büntetés-végrehajtási jog és a börtönügy tudományos megalapozásában is. A széles látókörű tudós többször felemelte szavát a hatékonyabb idegennyelv-oktatás érdekében.
A büntetőjogot tágan értelmezte, ide tartozónak tekintette a büntető anyagi jogot, perjogot és a büntetés-végrehajtás jogát is. Tudományos pályája büntetőjogi dogmatikával indult. „Az egység és a többség tana a büntetőjogban” című, 1895-ben megjelent művével habilitált 25 éves korában, és lett magántanár 1896-ban. Ugyanebből az évből származott „A büntetőjog alapjai” című székfoglaló értekezése. Ezt követte „A szándék fogalma és ismérvei a büntetőjogban” (1899), „A motívumok tana a büntetőjogban” (1903), illetve a Btk. reformjáról (1903) készített munkái. „A jogtalanság, mint a büntetendő cselekmény ismérve” (1909) című művében az anyagi büntetőjog legalapvetőbb elméleti kérdéseit taglalta.
Munkássága elismeréséül 1908-ban, a korszak kiváló jogászai – Wlassics Gyula és Balogh Jenő – ajánlásával a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, majd 1929-től rendes, 1938-tól tiszteleti tagjává választották. 1927-től 1937-ig a tudós testület Jogtudományi Bizottságának ügyvezető elnöki teendőit is ellátta. Kétszer nyerte el az Akadémia díját: 1913-ban jogfilozófiai kézikönyvéért a Kautz Gyula-díjat, 1921-ben „A magyar büntetőeljárás tankönyve” című munkájáért a Marczibányi-jutalmat.
1923. május 15-én az új koronaügyész, Varga Ferenc kérésére elvállalta a koronaügyész-helyettesi tisztséget. Finkey feladata volt a koronaügyész nevében a jogegységi perorvoslatok benyújtása és a Kúria nagytanácsa előtt szóbeli indokolása, továbbá a semmisségi panaszok előterjesztése és tárgyalása. 1930-tól a Kúria III. tanácsának elnöke lett. Az öttagú tanács gyilkossági, a csalási és okirat-hamisítási ügyeket tárgyalta.
Az 1933-ban megjelent „Büntetéstani problémák” című munkája még ma is a magyar büntetéstani, börtönügyi irodalom egyik legszínvonalasabb alkotása. Ebben különbséget tett a javítás és a nevelés között. Abból indult ki, hogy az ember jelleme és egyénisége nem adott a születésnél, ezért a jellem változtathatatlanságának elméletét visszautasította. Javításról kizárólag a romlás, züllés útján lévőknél, vagy már az erkölcsileg romlottak esetében beszélt. Ide sorolta a súlyos bűncselekmények elkövetőit és a hosszú szabadságvesztésre ítélteket. A nevelést viszont olyan kategóriának tekintette, amely az összes elítéltre nézve általános végrehajtási cél. A nevelésnek három területét különböztette meg: a testi, az értelmi és az erkölcsi nevelést. Fontosnak tartotta, hogy az elítéltek olvashassanak, könyvtárba járhassanak, újságot kaphassanak, tanulhassanak. Szorgalmazta a rendszeres, előre meghatározott program szerinti előadásokat. Hangsúlyozta a test ápolását is, mint közegészségügyi követelményt, „amit a raboktól nem szabad sajnálni, sőt pont arra tekintettel, hogy azok nagy része a szabad életben a legelemibb egészségügyi szabályokkal sem törődtek, ezeket módszeresen rá kell szoktatni a testápolási szabályokra. Ez nem fényűzés, hanem a nevelés elemi szabálya.”
1935. június 23-án Lázár Andor igazságügy-miniszter előterjesztésére Horthy Miklós kormányzó koronaügyésszé nevezte ki. Ő volt az első koronaügyész, aki talárt öltött.
Milyen ember volt Finkey Ferenc? Válaszul íme néhány részlet az Ujság 1938. augusztus 18-i számából, amely ismertette a Szálasi-per ügyészének vádbeszédét a Töreky-tanács előtt:
„… Ha az állam felforgatását, a forradalmakat meg akarjuk akadályozni – mondotta Finkey dr. koronaügyész –, akkor két dologra kell különösen ügyelnünk: először: hogy a törvényt mindenki szigorúan megtartsa; másodszor: hogy a felforgatás kezdő jelenségeit erős kézzel elnyomjuk. A két alsó fokú ítélet egyértelműen a vádlott bűnössége mellett foglalt állást, ezzel én is teljesen egyetértek és kérem a Curiát, hogy ezt a megállapítást jogerőre emelni méltóztassék. A vádlott bűnössége a tábla megállapítása szerint abban áll, hogy a vádlott a ma fennálló állami és társadalmi rendünk gyökeres felforgatását vette tervbe és e célra már 1935-ben nagyarányú mozgalmat indított. Saját bevallása szerint 793 községbe küldötte szét propagandafüzeteit, majd (harci utasításait(, kezdeményezője lett tehát egy olyan alkotmányellenes szervezkedésnek, amely a fennálló alkotmánytörvényeink erőszakos félretételével a parancsuralmi rendszert, a diktatúrát kívánta kikiáltani. Hogy ez a mozgalom mennyire törvényellenes és mennyire veszélyes a magyar állam jogrendjére és társadalmi életünkre, végelemzésben hazánk jövőjére, azt a m. kir. Curia előtt felesleges lenne részletesen ecsetelnem.”
„… Sikerült kivívnunk, hogy a joguralom és a jogbiztonság szempontjából ma a kis Magyarország a legbiztonságosabb és legkonszolidáltabb állama Európának. És most – folytatta emelt hangon a koronaügyész – a magyar állam talpra állításának sziszifuszi fáradsággal járó nehéz munkája közben előáll egy aránylag még fiatal, nyugalmazott katonatiszt és miután nem sikerült bejutnia a képviselőházba, hogy népboldogító eszméit ott terjessze, elkeseredésében hadat üzen az egész magyar parlamentáris kormányrendszernek, sőt az egész ősi magyar alkotmánynak és a fennálló alkotmányos gépezet erőszakos félretételével önmagát akarja vezérré emelni, mert az ő szavai szerint az államban csak egyetlen politikus, egy koponya lehet, aki gondolkodik és vezet: őmaga.”
„… A vádlott törekvései és az általa felkeltett mozgalom a régi magyar kifejezés szerint: pártfűtés az állam ellen. A vádlott maga is érzi, hogy ezek az ő törekvései alkotmányellenesek, de úgy képzeli, hogy majd utólagos népszavazással mindent törvényesíteni lehet. A magyar nemzetnek nincs szüksége a vádlott diktátorságára.”
„…A legjelentősebb súlyosbító körülmény nézetem szerint az, hogy a vádlott hazafias rajongás leplébe burkolta a maga féktelen ambícióját. A vádlott cselekményeinek az igazi indítóoka a túlfűtött nagyravágyás, a vezéri szerepre való szinte beteges vágyakozás volt, ami már csaknem a pathológia határán mozgott. A vádlottnak a magyar alkotmány ellen elkövetett oktalan és vakmerő támadása, a fennálló állami jogrend felforgatására irányult veszedelmes kísérlete és az alaptalanul felizgatott magyar társadalom nyugalmának és belső békéjének helyreállítása egyaránt követeli a vádlott szigorú büntetését, de legalábbis a kir. ítélőtábla által kiszabott büntetés helybenhagyását.”
Ne feledjük, hogy a koronaügyész vádbeszéde hat évvel Szálasi Ferenc hatalomra kerülése előtt hangzott el! A Kúria máskülönben jogerőre emelte az ítélőtábla háromévi időtartamú, fegyházban letöltendő büntetését.
Koronaügyészi tisztségét 1940. február 28-ig töltötte be. Nyugállományba vonulásakor a Magyar Érdemrend nagykeresztjével tüntették ki. 1940-ben a szegedi egyetem díszdoktorává avatták. Az igazságügy-miniszter megbízásából – új kinevezéssel – elvállata a Fiatalkorúak Budapesti Felügyelő Hatóságának elnöki tisztségét, amit 1942 és 1944 között töltött be. Fővárosi lakása a bombázások során megsemmisült, ezért 1945-ben visszaköltözött szülővárosába, Sárospatakra, ahol haláláig, 1949. január 23-ig élt. Emlékének ápolására 1991 februárjában megalakult a Finkey Ferenc Bűnügyi Reform Társaság, és 2000-ben az Országos Ügyészi Egyesület Finkey Ferenc-díjat alapított.
Azt a vélekedést, hogy messze megelőzte korát, egyik írásában alátámasztotta Király Tibor akadémikus is, aki Finkey büntetőeljárási alapelveinek ismertetése során rámutatott, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkének valamennyi lényeges rendelkezése ezekben az alapelvekben már fellelhető. (Király Tibor: Finkey Ferenc nézetei a büntetőeljárási jogról, in Dr. Finkey Ferenc emlékkönyv, Sárospatak, 1995.)
